Fejléc
en hu

Orosz István: Örömajkon örömének és Páternoszter

Augusztus 13., péntek 15:00, Hírös Agóra / 32-es terem

Úgy látszik, a KAFF-ra időzítve jelennek meg Orosz István könyvei. 2011-ben itt volt A követ és a fáraó című kultúrtörténeti hipotéziseket és regényes fordulatokat felvonultató szokatlan műfajú könyvének bemutatója, 2015-ben a Sakkparti a szigeten című esszéregény kiadása esett egybe a fesztivállal.

Idén két frissen kiadott művel, az Örömajkon örömének című „képes történelmi fejtágítóval” és a  nagyregényként aposztrofált Páternoszterrel jelentkezik. Az előbbi, egy sok képpel illusztrált történelmi mű voltaképp Jankovics Marcell és a kiadó, Méry Gábor ötlete volt. Ők találták ki, hogy Jankovics Trianon című képes albumának legyen egy párdarabja, amely Magyarország, illetve a vasfüggöny mögé szorult többi állam 1945 és a rendszerváltás közötti időszakát idézi meg sok képpel, lexikonszerű tömörséggel elsősorban azok számára, akik nem éltek még akkor, vagy azoknak, akik éltek ugyan, de képesek iróniával szemlélni ennek a komor és meglehetősen egysíkú időszaknak az abszurditását, paradoxonait, ellentmondásos világát, sőt talán nevetni is tudnak már rajta.

A nagyregény, a Páternoszter jelentős része is a Rákosi- és a Kádár-korban játszódik, igaz, a rendszerváltás utáni idők perspektívájából nézve, ami, ha tetszik, a képzőművész-szerző anamorfikus technikájának torzító optikájára utal. Krimi-izgalmak és hiteles politikai kuriózumok, hihetetlenek tűnő tények és kifundált abszurditások fölött egy szerelem hajszálvékony fonalán egyensúlyoz a „csilló véletlen szálakból szőtt” cselekmény. A törvényszerű véletlenek éltetik Orosz regényét, amelynek első kritikusa így fogalmazott: „Az ötvenes évek értelmiségi rétegének valóságáról nem született még ilyen szemléletes leírás Magyarországon.”

MTVA logo
EMMI logo
Kecskemét címere
MMA logo
MNB logo
NFI logo
NKA logo

A 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és 50. évforduló szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Mercedes
Steel Flex
Horváth Építőmester Zrt.
Károli Gáspár Református Egyetem
Kecskeméti Konzervgyár
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Horváth Építőmester Zrt.
Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület
Félegyházi Pékség
Focus Fox Stúdió
Gedeon Pincészet
Kefag Zrt.

Kefag Zrt.
Leonardo SNS
Nemzeti Filmarchívum
Magyar Református Egyház
Dot & Line
Kecskeméti TV
Mafab
RTL
TV2
M5
Hírös Agóra
Jampolo
Katona József Könyvtár
Katona József Múzeum
Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek
Malom Parkoló

Visual
Nemzeti Művelődési Intézet
Budapesti Metropolitan Egyetem
Print 2000
Raster Stúdió