Fejléc
en hu

Lakos Nóra

Filmrendező, producer a Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál alapítója. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett filmrendező szakon, majd a London Film Schoolban és a brüsszeli INSAS filmes egyetemen tanult filmrendezést. Rövidfilmjei (Edina, Egy napra visszamennék, Otthon) és dokumentumfilmje (Magyar bajusz) számos nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek és nyertek díjat. A Hab című első nagyjátékfilmjét 2020-ban mutatták be és a Firenze International Cinema e Donne Film Festivalon elnyerte a legjobb nagyjátékfilmnek járó Gilda-díjat. Jelenleg a következő nagyjátékfilmjének forgatókönyvén dolgozik, amely a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet című holland regény adaptációja. Nóra elkötelezett híve a gyerek és ifjúsági film felélesztésének Magyarországon. 2014-ben megalapította a Gyerekfilm Akadémiát, amelynek keretein belül a legfiatalabb generációnak tart filmes workshopokat, gyárt rövid- és animációs filmeket, online sorozatokat. 2018-ban hozta létre a Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivált, ahol a fiatal közönségnek szóló kiemelkedő alkotásokat mutatják be.

MTVA logo
EMMI logo
Kecskemét címere
MMA logo
MNB logo
NFI logo
NKA logo

A 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és 50. évforduló szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Mercedes
Steel Flex
Horváth Építőmester Zrt.
Károli Gáspár Református Egyetem
Kecskeméti Konzervgyár
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Horváth Építőmester Zrt.
Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület
Félegyházi Pékség
Focus Fox Stúdió
Gedeon Pincészet
Kefag Zrt.

Kefag Zrt.
Leonardo SNS
Nemzeti Filmarchívum
Magyar Református Egyház
Dot & Line
Kecskeméti TV
Mafab
RTL
TV2
M5
Hírös Agóra
Jampolo
Katona József Könyvtár
Katona József Múzeum
Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek
Malom Parkoló

Visual
Nemzeti Művelődési Intézet
Budapesti Metropolitan Egyetem
Print 2000
Raster Stúdió