Fejléc
en hu

Horváth Márta

Horváth Márta 1983-tól dolgozik a filmszakmában. 1999-ig filmforgalmazási területen a MOKÉP-filmek reklámkampányáért volt felelős, majd a Flamex Film marketingigazgatója volt. 2000 óta a közszolgálati televízió egyik filmszerkesztője. Válogatta és szerkesztette a magyar, az olasz, az ázsiai és az utóbbi években a lengyel filmeket és sorozatokat, valamint a gyerekeknek és felnőtteknek szánt animációs alkotásokat is. Az M2 gyerekcsatorna létrehozása óta foglalkozik a csatorna vásárolt tartalmainak szerkesztésével. 2014-ben részt vett a Nemzetközi Emmy-díj gyereksorozat zsűrijének munkájában Biarritzban, 2020-ban pedig tagja volt a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Program zsűrijének.

MTVA logo
EMMI logo
Kecskemét címere
MMA logo
MNB logo
NFI logo
NKA logo

A 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és 50. évforduló szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Mercedes
Steel Flex
Horváth Építőmester Zrt.
Károli Gáspár Református Egyetem
Kecskeméti Konzervgyár
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Horváth Építőmester Zrt.
Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület
Félegyházi Pékség
Focus Fox Stúdió
Gedeon Pincészet
Kefag Zrt.

Kefag Zrt.
Leonardo SNS
Nemzeti Filmarchívum
Magyar Református Egyház
Dot & Line
Kecskeméti TV
Mafab
RTL
TV2
M5
Hírös Agóra
Jampolo
Katona József Könyvtár
Katona József Múzeum
Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek
Malom Parkoló

Visual
Nemzeti Művelődési Intézet
Budapesti Metropolitan Egyetem
Print 2000
Raster Stúdió